Ingyenessé tett érték

Az UniOffice Rendszerház története túlzások nélkül jellemezhető a „sikeres” jelzővel, hiszen kevés cég tudott talpon maradni ilyen hosszú időn keresztül a magyar számítástechnikai piacon, mi több, évről évre még fejlődést is képes volt produkálni. Bemutatná röviden a céget?

Az UniOffice-t 1992-ben alapítottuk; eleinte mindössze öten dolgoztunk a vállalkozásban. Már a kezdetekkor eldöntöttük – bár akkoriban a hazai piac még nem volt túl fogadókész erre –, hogy irodai rendszerekkel, irodaautomatizálással, csoportmunka-szoftverekkel kívánunk foglalkozni. Ez idő tájt figyeltünk fel a Magyarországon akkor még ismeretlen Lotus Notes-ra – még az USA-ban és Angliában is jártunk, hogy közelebbről megismerkedjünk vele –, amelyet később megpróbáltunk hazai pályán bevezetni. Amikor itthon megalakult a Lotus Magyarország, azonnal kapcsolatba léptünk velük, később pedig – a Lotus felvásárlását követően – az IBM Magyarország lett a Lotus Notes-os partnerünk, és azóta is velük dolgozunk. Az IBM adja a terméket, mi pedig a hozzá tartozó szolgáltatást – még a megtisztelő IBM Premier Partner címet is megkaptuk. Egyébként sokrétű személyi kapcsolat is van közöttük, hiszen viszonylag kis szakembergárda foglalkozik ezzel a területtel. 1995-ben megkaptuk az oktatóközpont (IBM Authorized Independent Training Provider – a szerk.) címet – megjegyzem, nem sok ilyen van Európában – és tőlünk kerültek ki az első vizsgázott Lotus Notes-szakértők is. Jelenleg körülbelül 30 olyan partnerünk van, akiknek folyamatos támogatást nyújtunk, valamint több száz partnernél tízezernél is több felhasználó munkáját segítjük. Ügyfeleink palettája igencsak színes: vannak közöttük kisebb és nagyobb cégek, közhivatalok, sőt országos hatáskörű szervezetek is.

Ha már a Lotus Notes-ot említette: egyetlen termék képviseletével/supportjával hogyan sikerült ennyi időn keresztül talpon maradni, sőt még fejlődni is?
UniOffice Rendszerház Kft.
Ingyenessé tett érték
    18 sikeres év a hazai számítástechnikában, kapcsolat több száz céggel, nagyjából száz futó projekt – imponáló számok. Az UniOffice azonban most mással hívta fel magára a figyelmet: ingyen elérhetővé tette sikeres ügykövetési rendszerének egyik verzióját. Erről és még sok egyéb kapcsolódó témáról beszélgettünk Jónás Gáborral, a cég ügyvezető igazgatójával.
    Szó sincs arról, hogy egyetlen termékkel foglalkoznánk. Mi is készítünk megrendelésre szoftvereket, emellett rendszereket telepítünk, oktatunk, és persze ott van a büszkeségünk, a Notes alapjaira épülő irodai szoftvercsomag, az Office ügykövetési rendszer. Ezt a programot még 1992-ben kezdtük el fejleszteni saját munkánk, illetve az EXPO támogatására. Minthogy ügyfelekkel kommunikáltunk, leveleztünk, felmerült az igény, hogy rendet teremtsünk a kapcsolódó feladatok között. A szoftver végül olyan jól sikerült, hogy úgy gondoltuk, érdemes vele kilépni a piacra is. Az 1.0-s verzióval indultuk, azóta pedig már számos változat napvilágot látott. Az azóta eltelt 18 év alatt sok minden került a termékbe, amelyet partnereink kéréseit, ötleteit figyelembe véve fejlesztettünk tovább. Mára kialakult egy olyan szoftvercsomag, amely – amellett, hogy a hagyományos iratkezelési feladatokat is ellátja – lehetővé teszi a különféle projektekhez kapcsolódó dokumentumok, feladatok strukturált, jól követhető kezelését. Az adott cégen belüli projektcsoportok munkáját egységesen, közös felületen keresztül támogatja, segítségével könnyen el lehet érni az összes kommunikációs lehetőséget, a leveleket, a faxokat, a partnerinformációkat, a kapcsolódó projekteseményeket, a határidőket és a dokumentumokat. Az idők során a szoftvernek három, pontosabban négy verziója alakult ki. Van a hagyományos – ipari – verzió, amelyet a nem közfeladatot ellátó szervezetek számára készítettünk. Az egyik ismert referencia a TVK, ahol a teljes levelezést, ügyiratkezelést erre a csomagra alapozva végzik. Ott van azután az Office GOV, amelynek hátterében egy öt évvel ezelőtti kormányrendelet áll. Ennek értelmében ugyanis a közfeladatokat ellátó szervezetek csakis bizonyos kritériumok alapján tanúsított szoftvereket használhatnak – az UniOffice akkor tanúsíttatta szoftvercsomagját. A GOV-nak egyébként már a harmadik verziója is megjelent, amely megkapta a legmagasabb tanúsítási szintet. A következő szoftverváltozat tulajdonképpen a korábban említett ipari változat többnyelvűsítése, amire a nemzetközi partnerkapcsolatok miatt volt szükség. Azután itt van persze a negyedik, az UniOffice honlapjáról ingyenesen letölthető Start verzió is.

    Miért döntöttek úgy, hogy ingyenesen elérhetővé teszik ezt a programot? Egyáltalán, mi ebben az üzlet önöknek?

    Természetesen mi is profitorientált cég vagyunk, abból élünk, amit megkeresünk. Mindemellett – és ezek most tényleg nem nagy szavak – komolyan vesszük a küldetésünket. Szeretnénk felhívni a felhasználók figyelmét arra, hogy mi mire való és hogyan kell használni. Nagyon erősen propagáljuk, hogy a Lotus Notes – a gyakori vélekedéssel ellentétben – nem csupán egy levelezőrendszer, annál sokkal, de sokkal többet tud. Ezért is szeretnénk megmutatni egy ingyenes példával, mi mindenre alkalmas ez a keretrendszer, hogyan képes teljes körűen menedzselni egy projekt iratait, dokumentumait. Ezért készítettünk meglévő rendszerünkből – kihagyva néhány funkciót – egy egyszerűbb, ingyenes változatot, amely természetesen így is alkalmas bizonyos projektfeladatok ellátására. Persze, aki többet szeretne, élhet a nagyobbra váltás lehetőségével.
    Ha jól értettem az előbbieket, akkor ez a verzió sem működik a Lotus Notes keretrendszer nélkül…

    Valóban. A funkciók egy részét a mi alkalmazásunk, a többit a Notes keretrendszer adja, tehát a Lite verzióhoz is szükség van arra. Viszont a keretrendszerből is van egy 90 napos, ingyenes próbaverzió, ami letölthető az IBM-től.

    Térjünk vissza picit az ingyenesség világából a nagyobb felhasználókhoz. Említette, hogy országos szervezetek is vannak az ügyfeleik között. Hogyan alakul ki egy ilyen kapcsolat?

    Az egyik legnagyobb partnerünk a hazai vízügy. Még 1992-ben kerültünk kapcsolatba velük: akkor kezdték számítógépes alapokra helyezni saját rendszerüket, komputerekkel követve a hazai vízügyi eseményeket. A ’90-es évek elején persze még nem volt internet és nem
    volt olyan program sem, ami egy ilyen országos együttműködést támogatott volna. Volt viszont a Notes-nak egy olyan tulajdonsága, ami akkortájt sokkal izgalmasabb volt, mint manapság: a Notes szerverek és munkaállomások képesek voltak modemen keresztül kommunikálni egymással. Igen nagy szó volt, hogy ily módon – kvázi informatikai rendszert kialakítva – össze tudtunk köti négy várost. Ezután kezdtük el kiépíteni a teljes átfogó országos rendszert – nyilván, ahogy múlt az idő, egyre korszerűbb alapokon. Pillanatnyilag 1600 felhasználó és több mint 50 szerver van összeköttetésben egymással az ország legkülönbözőbb pontjain, kiépült a teljes vízkár-elhárítási és védekezési információs rendszer. Egyébként support szerződést is kötöttünk a vízügyesekkel, ami azt jelenti, hogy folyamatosan figyeljük a munkájukat, és ha bármilyen „esemény” történik, mi is készültségben állunk, éjjel-nappal lehet hívni bennünket. Persze a háttérben ott áll az IBM is, amely vállalattal Premium Support szerződést kötött a vízügy.
    Hogy az információs rendszer mennyire nem felesleges pénzkidobás, azt jól igazolják az idei pünkösdi árvízi események. Jónás Gábortól ugyanis megtudom, hogy a májusi vészhelyzet idején egy kisebb probléma jelentkezett a Notes-ban, amiről kiderült, hogy olyan mélységű, amit csak az IBM tud orvosolni. Azonnal jelezték a gondot az IBM-nek és a körülményekre való tekintettel sürgős intézkedést kértek. Az a tempó azonban, ami ezután következett, még az UniOffice munkatársait is meglepte. Egy pénteki nap délutánján jelezték a problémát, és még aznap este visszaszólt egy IBM-es kolléga, hogy továbbították a javítási kérést az USA-ba. Ott azonnal behívták a fejlesztőket, akik elkezdték a hibajavítást, és már szombaton délben visszajeleztek, hogy készen vannak, lehet tesztelni a szoftvert. Az UniOffice-nál sem késlekedtek, letesztelték a javított programot, telepítették – azóta minden hibátlanul működik.

    Eredeti cikk Pdf formátumban: IBM Kék Rózsa UniOffice cikk