Kompozit alkalmazás fejlesztés - Magyarországon először!


"Lássuk egyben a világot"

Szembesült már Ön azzal a problémával, hogy egy ügyfél szerződését, levelezését és forgalmi adatait egyszerre akarta látni a számítógépén, de mindehhez csak hosszabb "kutatómunka" árán jutott hozzá?

Az informatikai alkalmazások fejlesztőinek ugyan folyamatosan megvalósuló törekvése az integráció, vagyis az, hogy egy alkalmazási rendszer "mindent" megoldjon az ügyfél számára, még nem sikerült egyetlen gyártónak sem ezt teljesen elérnie és valószínüleg nem is lenne célszerű ennek erőltetése. A fenti példában is feltételezzük, hogy az információ nem papíron van, hanem minden a számítógépen, sőt minden adat cégszintű alkalmazásokban foglal helyet. Ennek ellenére lehetséges, hogy egyik alkalmazás sem képes mindegyik funkció kezelésére.



Portálfunkciók a kliensen

A kompozit alkalmazások lényege az, hogy képesek a különféle alkalmazások egyes funkcióinak egyesítésére egyetlen felületen anélkül, hogy az egyes alkalmazások önálló működését a legcsekélyebb mértékben is befolyásolnánk. Tehát az említett esetben a kompozit alkalmazás képes megjeleníteni mindegyik háttéralkalmazásból az információt egyetlen képernyőn. A példában szereplő felhasználó kiválaszthatja az ügyfelet, s ennek a választásnak az eredményeként a képernyő egy másik ablakában megjelennek a kiválasztott ügyfélhez tartozó szerződések, egy harmadik ablakban az ügyféllel folytatott levelezést érhetjük el, sőt akár az ügyfélhez tartozó tranzakciók is láthatóak egy erre a célra tervezett ablakban.

Lehetővé válik a dokumentumkezelő, munkafolyamatkezelő alkalmazások, kommunikációs alkalmazások és az ERP rendszerek összekapcsolása, mégpedig gyorsan és az üzleti céloknak megfelelően.

A kompozit alkalmazások kitűnően alkalmazhatók CRM, projekt menedzsment, ügyfélszolgálati, katasztrófa elhárítási, vagy éppen monitoring rendszerek területén.

Az alkalmazások kiterjeszthetők a mobil kliensekre is!




Technológiai háttér

A kompozit alkalmazások elvi alapját általában (bár nem kizárólag) a SOA (Service Oriented Architecture) felépítés képezi.

A Lotus Notes 8-as kliens bővített változatát egy Eclipse alapú keretrendszerbe, az Expeditorba tervezték, amely lehetővé teszi, hogy Lotus Notes-szal együtt futtassunk egyéb alkalmazásokat illetve azt, hogy ilyen összetett alkalmazásokat a Lotus Notes tervező/fejlesztő eszközeivel kialakítsunk.

Tanácsadás, fejlesztés, bevezetés

Az UniOffice Rendszerház régi és új ügyfelei számára biztosítja, hogy mind Lotus Notes alkalmazási körben, mind egyéb alkalmazásainak bevonásával kompozit alkalmazásokat készít.